A politikus úgy fogalmazott, 2014 tavasza reményt hozott mindazoknak, akik a jelenlegi "rezsimben" az ország felemelkedésének és megerősödésének zálogát látták. Eközben reménytelenséget hozott azoknak, akik úgy gondolták, négy év elég volt ahhoz, hogy közösen megüzenjék a kormánynak, egy másik világot képzelnek el.
Tavaly ősszel pedig sokan azok közül, akiket fojtogatott az önkény levegője, végre újra hihettek abban, hogy változás történik Magyarországon, a hatalmon lévőket pedig megérintette a jövőbeni kudarc lehetősége - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.
Szegénység és kivándorlás
A volt miniszterelnök arra is kitért, hogy a súlyos szegénységben élők száma minden korábbinál jobban emelkedett, mára minden négy családból egy súlyos szegénységben él és a szegénység a hét év alatti gyermekek negyven százalékát sújtja.
Korában soha nem látott mértékben mennek el a fiatalok az országból, öt kivándorlóból legalább négy fiatal, harmaduk magasan képzett. A statisztikákra hivatkozva azt mondta, hogy ha ilyen ütemben folytatódik a kivándorlás, akkor 2060-ra Magyarországon csak hét és fél millióan maradnak.
Bevándorlás
Vona Gábor Jobbik-elnök is évet értékelt

A jelenlegi miniszterelnök új ellenséget talált magának, de Magyarországot nem a bevándorlók világa fojtogatja - tért át új témára. Statisztikákat idézve arról beszélt, hogy Magyarországon 200 ezer nem magyar állampolgár él életvitelszerűen, az ő 80 százalékuk pedig európai uniós polgár. Összesen tehát negyvenezer olyan ember él közöttünk, aki nem ez EU-ból jött, köztük politikai menekültek és olyanok is, akik a jobb élet reményében indultak el Európa felé, az "önmagát kereszténynek maszkírozó kormány pedig azt mondja, hogy ki velük" - érvelt Gyurcsány Ferenc.
Ironikusan kijelentette: megérti a menekülteket, mert "mi vagyunk a földi Paradicsom". Olyan országba akarnak jönni, ahol 2008 óta nem emelték a családi pótlékot, megszüntették a lakhatási támogatást, a méltányossági ápolási díjat, a méltányossági közgyógyellátást és nincs óvodáztatási támogatás. "Embertelen kormányunk van, amelyik nem egyszerűen nem keresztény, de nem is tisztességes" - véli a DK elnöke.
Úgy fogalmazott: még nem látott olyan jobboldali kormányt, amelyik egyszerre sújtja a legnehezebb helyzetben lévőket és fenyegeti az üzleti szektort.
Középpárt lenne a DK
Gyurcsány Ferenc elmondta, a DK a megalakulása óta eltelt alig három év után egy nagyjából 10 százalékos támogatottságú párttá tudott növekedni, a következő években pedig 30-40 százalékos szavazóréteg helyett egy "erős középpártiságot" tart reálisnak.
Ezzel összefüggésben kiemelte, pártját nem akarja az "emberek bolondítása" árán népszerűbbé tenni, kizárólag tisztességes és egyenes előremenetelt ígér, hiszen szerinte semmit nem ér az a politikai győzelem, ami csak pillanatnyi sikert hoz.
Együttműködés kell
Gyurcsány Ferenc emellett azonban újra kiállt az ellenzéki együttműködés szükségszerűsége mellett. Szerinte ugyanis a jelenlegi választási szabályok szerint csak úgy lehet "ellenállni az önkény további hódításának", ha az ellenzék "államférfiként érti az idő parancsát".
A volt kormányfő örömtelinek nevezte a parlamenten kívüli civil ellenzéki szervezetek megjelenését, valamint azt is, hogy a Fidesz tavaly ősszel szavazóinak majdnem harmadát elvesztette, így mostanra nagyjából ugyanannyi, mintegy kétmillió szavazójuk maradt, mint a demokratikus ellenzék pártjainak. "Ha úgy tetszik kollégák egálban vagyunk" - fogalmazott, hozzátéve: reméli hamarosan lehervad a "túlzott magabiztosság álarca" a kormányoldalról.
A DK-nak soha nem jutott eszébe rátelepedni a parlamenten kívüli tiltakozókra, ugyanakkor teljesen természetesnek tartják, hogy a demonstrálók között - más pártok szimpatizánsaihoz hasonlóan - a DK szavazói is megtalálhatók.
A DK elnöke hozzátette továbbá, hogy a civilek nem fogják átvenni a pártok szerepét, ahogy a "demokraták szőke hercege" sem jön el és a Nyugat sem fogja megdönteni Orbán Viktort és kormányát, az ugyanis - tüntetés és népfelkelés helyett - csak egy választáson következik majd el.
Kulturált politizálás
Gyurcsány Ferenc beszédében szenvedélyt és radikalizmust ígért az "Orbán-rendszer" elutasításában, ugyanakkor józanságot és mértékletességet terveik megfogalmazásában.
Magyarország rövid és középtávú történelmi drámájaként értékelte, hogy nem alakult ki egységes politikai közösség, amelynek tagjai képesek békében egymás mellett élni. Gyurcsány Ferenc ennek megváltoztatása érdekében kulturális értelemben békés egymás mellett élést javasolt, amely azonban szerinte egyben nem jelent politikai alkut, illetve a hatalomnak történő behódolást.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Egy komplett kereskedést foglalt le a NAV, 144 millió forintnyi autó került hozzájuk
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A BMW, a BYD és a CATL tovább ösztönözheti a csarnokfejlesztőket is.
Kezdő vállalkozások Magyarországon: kihívás vagy esély ma az elindulás?
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezret
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
A csehek tavasszal teljesen leváltak az orosz vezetékes olajról, a fennmaradó magyar-szlovák igény pedig tízmillió tonnát sem tett ki.
A Mol alternatív útvonalat keres az orosz olaj kiváltására
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Milliárdos adatvédelmi bírságok: célkeresztben maradtak a tech-cégek
A tíz legmagasabb összegű bírságból kilencet nagy tech-cégek kaptak tavaly, az ír hatóság egyikükre 530 millió eurós büntetéssel csapott le.
Mindenki megtudhatja, milyen személyes adatot kezelnek róla
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A közgazdász szerint a jelenlegi borús közhangulat dacára Magyarország előtt reálisan adott lenne egy mérsékelt, de tartós növekedési pálya.
Nincs minek örülni, nincs meglepetés: a gyenge év vége már 2026-ot is lehúzza
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Bekavartak az amerikaiaik?
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
FRISS HÍREK
-
21:38
Nőtt a Budapesti Értéktőzsde bevétele tavaly, de a nettó eredmény csökkent
-
21:12
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
-
20:48
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
-
20:31
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak
-
20:14
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
-
19:58
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
-
19:43
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
-
19:26
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
-
19:10
Rácsúsztunk a sima pénzkérésre, pörög az innováció
-
18:52
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?