A veszélyjelzés szerint a nap folyamán még Jász-Nagykun-Szolnok megyében lehet másodfokú riasztás. Szintén a zivatarveszély miatt Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Mindeközben Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Somogy és Tolna megyére a hőség veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szombatra.
Szombat délutántól általában a Dunától keletre, illetve késő délutántól a nyugati határnál alakulhatnak ki zivatarok. Kiemelten az Északi-középhegységben, északkeleten, illetve kisebb számban a Tisza vonalának tágabb környezetében intenzívebb zivatarokra is számítani lehet felhőszakadással, jégesővel, illetve 60-80 kilométer/órás széllökéssel. Egy-egy helyen heves zivatar is előfordulhat rövid idő alatt 30-40 millimétert meghaladó csapadékkal, nagy méretű jéggel és 80-90 kilométer/órás szélrohammal. Az esti óráktól a főként még a Tiszántúlon, az Északi-középhegységben előforduló zivatarok fokozatosan lecsenghetnek.
Késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt