Akkor ugyanis már egy szakadozott felhősáv vonulhat át felettünk nyugatról kelet felé, de estig csapadékra még nem kell számítani, és a délkeletire forduló szél is csak a Dunántúlon élénkülhet meg.
Estétől viszont nyugat, délnyugat felől már határozottabban megnövekszik a felhőzet, és este, késő este a nyugati, délnyugati megyékben már vegyes halmazállapotú csapadékra is számítani kell: ez északról dél felé haladva havat, havas esőt, esőt egyaránt jelent majd, de kiemelten Veszprém megyében ónos eső is eshet.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ