Éjszaka szakadozott felhősáv érkezik, ennek hatására átmenetileg erősen felhős körzetek is lehetnek. Kedden a felhőátvonulások mellett többórás napsütés valószínű.
Csapadék alapvetően nem lesz, de kedden az északkeleti határ közelében egy-egy hózápor, havas eső zápor nem kizárt - írja az OMSZ.
Kapcsolódó
Eleinte gyenge délnyugati, kedden pedig az Észak-Dunántúlon megerősödő északnyugati szél várható.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -6 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken -7, -10 fok is előfordulhat.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 2 és 10 fok között alakul, nyugaton lesz enyhébb, keleten hidegebb az idő.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak