Általában erősen felhős vagy borult idő várható vasárnap este és éjszaka, egyre kisebb területre korlátozódik a csapadék. Estig főként az Alföldön, később másutt is egyre nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet. Ezzel szemben északkeleten még holnap napközben is erősen felhős vagy borult maradhat az ég, délelőttig helyenként gyenge eső, szitálás is előfordulhat - írja előrejelzésében az OMSZ a Met.hu-n.
Hétfőn a Dunántúl nyugati tájain is tartósabban több lehet a felhő, másutt a változó felhőzet mellett általában több órára kisüt a nap. Főként az Észak-Dunántúlon élénkülhet majd meg a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +5 fok között valószínű, de északkeleten 6, 8 fok is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 8 és 14 fok között alakul.
Kedden eleinte fátyolfelhős lesz az ég, majd délnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, zápor. Kelet felé haladva csökken a csapadék valószínűsége. A keleti, délkeleti, az Alpokalján az északi szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 18 fok között alakul, délkeleten lesz az enyhébb idő.
A következő hét időjárásáról itt olvashat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Az USA egyik legnagyobb hadiipari beszállítójával tárgyalt a 4iG

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Újabb lépéssel ösztönöz a kormány az állampapír-vásárlásra - De mi állhat a döntés mögött?

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Gumicsontot rágtak a kormányinfón, miközben az igazi pénzözön elúszni látszik

Szép summát zsebelhet be a Mol a horvátoktól
