Szabó-Bisztricz Anett katasztrófavédelmi szóvivő elmondta, hogy a Szeged-Győr közötti járat egy másfél méter mély vízelvezető árokba borult. A járművön az eddigi adatok szerint 39-en utaztak, az utasok önerőből hagyták el a buszt. Jelezte, hogy a helyszínre érkezett egy mentőhelikopter is. A mentésben résztvevő székesfehérvári tűzoltók vizet, plédeket osztanak az utasoknak.
Sipos Mónika a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője később azt mondta, hogy a busz áttért a szemközti sávba és az ottani árokba csapódott. Körülbelül húszan sérültek meg az utasok közül. Közölte, hogy a mentőhelikopter és a mentőautók többsége már távozott a helyszínről, a sérülteket kórházba vitték.
Kapcsolódó
A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére az utat lezárták, a forgalmat Dinnyés felé terelik.
Az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán azt írta, hogy az első információik szerint az utasok közül 25-en sérültek meg, néhányuknál felmerült a csonttörés, belső sérülés lehetősége, de közvetlen életveszélyben senki sincs.
A helyszínre kilenc mentőautó és mentőhelikopter is érkezett, a sérülteket Székesfehérvár, Dunaújváros, Veszprém, és Siófok kórházaiba szállították.
Képünk forrása: Napi.hu/Szabó Dániel
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot