Hova tűnt Orbán Viktor? - lényegében ezt a kérdést teszi fel a Magyar Nemzet, amely emlékeztet arra, hogy korábban arról szóltak a hírek, hogy a miniszterelnök teljes erejével beveti magát a népszavazási kampányba. Nagyon úgy tűnik, hogy néhány interjún kívül nem tervez más megszólalást.
Eközben a Fidesz képviselői és számos minisztere reggel, délben és este is kampányol. Egymást érik a lakossági fórumok az egész országban. A napilap érdeklődött Havasi Bertalannál, a kormányfő sajtófőnökénél, hogy terveznek-e lakossági vagy utcafórumokat Orbán részvételével, de lapzártáig nem kapott választ.
A lap ezt követően idézi a tegnapi nap néhány kampányhírét. Eszerint közhivatalnokok Kubatov-liták alapján folytatnak telefonkampányt. Hatvanban a valaki a polgármester nevében azzal riogatja az embereket, hogy befogadóállomás létesülhet a városban.
A Nemzeti Választási Bizottság jogsértőnek minősítette a PM vasárnapra a Kossuth térre tervezett demonstrációját, mert az szerinte választási gyűlés, ám a párt ettől meg megtartja az eseményt, mert szerintük meg nem az. Az MSZP viszont szombatra helyezte át saját gyűlését.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak