A MTI-napi középhőmérséklet várhatóan több helyen eléri a 27-28 Celsius-fokot. Az előrejelzés szerint hétfőn igazi kánikulára, többnyire derült vagy gyengén felhős, száraz időre lehet számítani.
Délutántól a Dunántúl északi részén és néhol az Északi-középhegységben már több felhő jelenhet meg, egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat. Több helyen megélénkül a szél, a Fertő-tó környékén néhol erős széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33-38 fok között alakul. Késő estére 22-29 fok közé csökken a hőmérséklet.
Az UV-B sugárzásnak az átlagértéke és nagyon magas lehet, maximuma akár az extrém szintet jelző 8-as értéket is elérheti. Ez azt jelenti, hogy a napon akár 10-15 perc alatt is le lehet égni.
A tartós kánikula miatt az országos tiszti főorvos szerda éjfélig az általa elrendelhető legmagasabb fokozatú hőségriadót rendelte el. Ez akkor lép életbe, ha várhatóan legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a napi középhőmérséklet a 27 Celsius-fokot.
A meteorológiai szolgálat szerint az ország területén kedden és szerdán az ország északnyugati harmadának kivételével még 28 fok feletti napi középhőmérséklet várható, majd visszaesik a hőmérséklet.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket