Az újság szerdai cikke szerint minden megyében mást adnak ötezer forintért. Van, ahol autópályából és autóútból is bőven jut a közlekedőknek, máshol be kell érniük néhány kilométernyi városi elkerülővel.
A Pest megyei vignetta a sztrádák szomszédos megyékbe átnyúló szakaszaival együtt mintegy 220 kilométernyi gyorsforgalmi útra érvényes, azaz egy kilométernyi út használata kevesebb mint 23 forintba kerül. Ez az ország 1247 kilométernyi hálózatára 42 980 forintért megvásárolható éves matrica 34 forintos kilométerdíját sem éri el.
A megyei matricák árával számolva az átlagos kilométerdíj meghaladja a 60 forintot. A legmagasabb kilométerdíj a Veszprém megyei: egy kilométerért ott 256 forintot fizetnek. Baranyában jobb a helyzet: 85 forintba kerül egy kilométer gyorsforgalmi út éves használata. Az M1-esen például Komárom-Esztergom megyében még 81 forint ezer méter ára, átérve Győr-Moson-Sopron területére viszont már 51 forint. Az M3-as autópályán Heves megyében 56 forintért, Szabolcs-Szatmárban 65 forintért, Borsodban 59 forintért autózhatunk egy-egy kilométert. Az M7-esen ugyanakkor Pest megyében 23, Fejérben 39 forint egy kilométer - számolta ki a lap.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Rögtön meg kell nézni a modellt, ilyen tűzveszélyes autókat hív vissza a Ford