Az M1 péntek déli híradójában elhangzott: a gyanú szerint a Honvédelmi Minisztérium (HM) volt kabinetfőnöke 2008 és 2010 között több millió forint értékben kötött megbízási szerződéseket kommunikációs cégekkel Vadai Ágnes volt honvédelmi államtitkár - jelenlegi független országgyűlési képviselő, a DK politikusa - honlapjának üzemeltetésére, miközben ezt a feladatot a minisztérium dolgozói is el tudták volna végezni.
Nagy Andrea a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Híradónak elmondta, hogy hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást szeptember 6-án.A nyomozás határideje november 6., ami szükség esetén meghosszabbítható - nyilatkozta a szóvivő.
A szerződésekkel kapcsolatban júliusban Hende Csaba honvédelmi miniszter tett feljelentést az ügyészségen ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt.
Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője korábban az MTI-nek elmondta, a miniszter három szerződést kifogásolt, amelyek egyike a honvédségi államtitkári honlappal függ össze.
Ezt megelőzően a Magyar Nemzet azt írta, a feljelentés azzal lehet összefüggésben, hogy Vadai Ágnes államtitkári honlapjának szerkesztésével és az ehhez köthető különböző PR-feladatokkal két külsős céget is megbíztak több millió forintért, holott ez - a HM belső szabályzata szerint - az akkori kommunikációs főosztály feladata volt. Emellett a napilap szerint a kifizetésekről megkérdőjelezhető teljesítési igazolások készültek, amelyeket az államtitkár írt alá.
A sajtóhír megjelenését követően az MSZP közleményben állt ki Vadai Ágnes volt szocialista honvédelmi államtitkár és Szeredi Péter, a HM korábbi kabinetfőnöke mellett, valamint lemondásra szólította fel a feljelentést tevő Hende Csabát.
Az MSZP-ből időközben kilépett, jelenleg a DK elnökségi tagjaként politizáló Vadai Ágnes júliusban azt mondta, hogy "a rezsimnek a tyúkszemére lépett", és valószínűleg egy mérhetetlenül kicsinyes bosszúról van szó.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit