Frissítve! A gyógyászati segédeszközre fordított támogatások elszabadulását a gyógyszerekhez hasonlóan támogatásvolumen-szerződések megkötésével korlátozza a jogalkotó, az engedélyezett volumen túllépése esetén a gyógyászati segédeszköz (gyse) forgalomba hozóját terheli a visszafizetési kötelezettség, és az eszköz támogatásba történő befogadáskor fizetendő igazgatás-szolgáltatási díj is.
Mivel azonban a forgalmazóknak nem csak a forgalomba hozótól van lehetőségük beszerezni az adott eszközt, kontrollálhatatlanná válik a folyamat, s a törvény indoklása szerint ezért szükséges a forgalomba hozó védelmében meghatározni, hogy támogatott segédeszközt a betegnek azt eladó forgalmazó, csak a forgalomba hozótól szerezheti be.
A támogatásvolumen szerződés önmagában, mint költségvetési korlát nem ördögtől való gondolat. Csakhogy a nagykerek beszerzési folyamatból való kizárásánál a jogszabályalkotó nem vette figyelembe, hogy bár a gyógyszertárak elméletben nem csak gyógyszer-nagykereskedőtől, hanem közvetlenül az importőrtől is vásárolhatnak, logisztikai infrastruktúra hiányában, a járulékos plusz költségek miatt már túllépnének a tb támogatott áron, vagyis jellemzően mégis csak a nagykereken keresztül szerzik be a gyógyászati segédeszközöket - mutat rá Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára.
Emellett elsősorban a kisebb gyse-boltok ellátását pedig gyse-nagykerek végzik. A vidéki kis gyse-boltok nem tudnak szerződni közvetlenül a forgalomba hozóval, és amúgy sem rendelkeznek raktározási, logisztikai, szállítási kapacitásokkal, mellesleg egyre kevesebb is van belőlük. Vagyis a nagykereskedők kivétele a folyamatból ellehetetleníti az árubeszerzésüket, így tovább szűkíti az ellátást. Rásky szerint itt egy olyan jogalkotási hibáról van szó, amely nem vette figyelembe a gyse-ellátás valós szerkezetét.
A szaktárca állásfoglalását kérte az új jogszabály miatt a Magyar Gyógyszerészi Kamara - mondta lapunknak Hankó Zoltán elnök, aki a kihirdetett formában szintén nagyon problémásnak látja gyógyászati-segédeszköz forgalmazást és ellátást. Mindenesetre bízik benne, hogy még a törvény hatályba lépése előtt sor kerül a korrekcióra.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)