Szerdától megugrik az úgynevezett hevített dohánytermékek ára, vagyis az olyan cigarettahelyettesítő alternatív termékek kerülnek majd többe, amelyek dohány elégetése nélkül, hevítéssel bocsátanak ki belélegezhető anyagot – számolt be róla a Világgazdaság.
A drágulás hátteréről már korábban is tudni lehetett részleteket. Ezek a termékek eddig nem estek a jövedéki adó hatálya alá, ám mindez február 1-jétől megváltozik.
Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group munkatársa elmondta, hogy
szálanként 35 forint jövedéki adót kell fizetni utánuk, ami 20 szálas doboz esetén 700 forintot jelent.
Az Európai Unió kettős minimummértéket határoz meg a dohánytermékeknél, vagyis legalább 90 eurónak kell lennie ezer szálanként, és el kell érnie az eladási ár 60 százalékát.
Rájár a rúd a hagyományos dohányosokra is
Szerdától tehát jócskán megugrik az úgynevezett hevített dohánytermékek ára, ám az Európai Bizottság már elkészítette a javaslatot a hagyományos cigaretta jövedéki adójának emeléséről, azaz néhány hónapon belül akár minden termék drágulhat a Nemzeti Dohányboltokban.
Legutóbb nyáron szembesülhettek a dohányosok nagyobb áremelkedéssel, a cigaretták ára átlépte a 2000 forintos lélektani határt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Kukásautó-kartell feltárásával várja a Mikulást a GVH
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat