Nagy Csaba, a pénztár ügyvezető igazgatója arra figyelmeztet, hogy ezzel az emberek kiszolgáltatják magukat a társadalmi és gazdasági trendeknek, ezek pedig jelenleg nem mutatnak kedvező képet, hiszen egyre kevesebbeknek kell eltartani egyre több nyugdíjast.
A közlemény hivatkozik a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2013-ban készített elemzésére, amely szerint Magyarországon a nyugdíjasok bevételeinek több mint 86 százalékát az állam által kifizetett nyugdíjjáradék teszi ki, és ezzel az aránnyal a magyar nyugdíjasok vannak leginkább kiszolgáltatva az állami nyugdíjrendszernek. Az OECD felmérés szerint Magyarországot Luxemburg, majd Belgium követi a listán, mindkét országban 81 százalék körül alakult az állami juttatások aránya, míg az OECD országok átlaga 58,5 százalék.
Míg a magyar nyugdíjasok bevételeinek csupán 2 százalékát teszik ki a különböző nyugdíjcélú megtakarítások, például a nyugdíjpénztári járadékokból származó bevételek, addig az OECD tagországokban ez az arány átlagosan több mint 17 százalék.
A megtakarítások és az állami juttatások mellett a harmadik fontos bevételi forrás a 65 év felettiek számára a nyugdíj után is folytatott munka. Magyarországon a nyugdíjasok bevételeinek 12 százaléka származik ilyen munkából, vagyis a legtöbb nyugdíjas nem vállal, vagy nem tud munkát vállalni.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot