A korábbinál többen fagytak meg a szabad ég alatt, de a legtöbben fűtetlen lakásokban hűltek ki végzetesen, illetve kórházba szállításuk közben, és beszállításuk után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni az MSZF beszámolója szerint.
A halálesetek számának növekedését az MSZF többek között annak tulajdonítja, hogy a hajléktalan szállók megteltek, és csak "pénzes helyek" maradtak üresen, de a rászorulók ezeket nem tudják megfizetni.
Az aluljárókból kitiltott hajléktalanok közül sokan a főváros körüli erdőkben vertek sátrat, de vannak akik hálózsákban, pokrócba burkolózva, vagy egyszerűen ruhában igyekeznek átvészelni a fagyos éjszakákat.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros