A magas vízállás, az ebből adódó erős sodrás és a minimális látótávolság miatt gyakorlatilag lehetetlen megkezdeniük a Hableányhoz lemerülő búvároknak - mondta egy, hasonló mentési munkákban tapasztalt búvár a 24.hu-nak. A szakértő szerint a lehorgonyzott hajót is nehéz stabilan rögzíteni, a búvárok pedig a vízár miatt nem tudnak megkapaszkodni.
A mentés egyik résztvevője azt mondta a portálnak, hogy most 10-11 km/óra a Duna sodrása, ezért az ipari és a nehézbúvárok sem tudnak merülni, mert nagyon veszélyes. Mivel a hajót megpróbálják felszínre hozni, hogy ne akadályozza a hajóforgalmat, valamint, hogy az esetlegesen roncsban rekedt áldozatokat felszínre hozhassák. Ehhez valószínűleg darut vetnek be. Állítólag már nem túlélők, hanem holttestek után kutatnak, főként a folyó alsóbb szakaszán. A keresést a Rákóczi-hídnál kezdik el.
Kapcsolódó
A víz 10-15 fok közötti, így percek alatt kihűlhet valaki a vízben. A vízállás pedig még elmaradt az árvízi készültséget indoklótól, de lehetetlenné teszi szinte a partra úszást.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon