Gyurcsány Ferenc szerint egy a korábbi pozíciókat alapvetően megőrző választás végén egy kis, a reméltnél érdemben kisebb lépést tettek előre a vasárnapi önkormányzati választáson. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke erről pártja székházában beszélt erről az eredményeket értékelve. Úgy fogalmazott: nem hátráltak, de nem mentek annyit előre, mint amennyit szerettek volna.
Ma Magyarországon négy országos párt van: a Fidesz, a Jobbik, az MSZP és a DK - mondta a pártelnök. A DK nem csak országos reprezentációjú párttá vált, de három közgyűlés kivételével valamennyi megyében ott lesz.
Egy kérdésre válaszolva elismerte, nem felhőtlen az öröme, "keserédes a szám", mert azt gondolta, hogy a baloldali összefogás által támogatott polgármesterjelöltek 7-8 fővárosi kerületben tudnak majd győzni.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek