Mostantól egyetlen gyártó sem állíthatja, hogy az általa gyártott homeopátiás készítmény például fejfájás vagy gyomorpanaszok kezelésére szolgál, hanem csak azt mondhatja, hogy általános jótékony hatással bír - mondta az InfoRádiónak Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója.
Így A korábbinál kevesebb homeopátiás szer van a piacon egy július elsején hatályba lépett új szabályozás miatt, mivel e hónaptól gyakorlatilag nem forgalmazható terápiás javallattal homeopátiás készítmény, a gyártók több szert is kivontak a piacról.
Mindez azt jelenti, hogy sok esetben a gyártók nem tudtak olyan klinikai vizsgálati eredményeket felmutatni, amelyek ezen szerek hatásosságát igazolnák.
Az OGYÉI ugyanis megvizsgálta azt, hogy azon homeopátiás készítmények - amelyeknek úgynevezett indikációja volt, vagyis bizonyos gyógyállapotra, vagy kórra voltak engedélyezve - mögött milyen klinikai vizsgálatok állnak, mivel ezeknek a hagyományos gyógyszerekével azonos feltételeknek kell megfelelniük. "Megállapítottuk több esetben, hogy a klinikai vizsgálati adatok nem voltak teljesen megfelelőek: vagy kevés betegen vizsgálták, vagy nem volt megfelelő a kontrollcsoport, amellyel összehasonlították a vizsgálandó készítményt, vagy valamilyen más probléma volt" - mondta Szentiványi Mátyás.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt