Május végéig vádemelési javaslattal zárulhat a Fenyő-gyilkosság ügyében tavaly újraindított nyomozás - jelenette a Magyar Nemzet. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tavaly áprilisban gyilkosságra való felbujtással gyanúsította meg Gyárfás Tamást. A gyanú szerint a sportvezető azzal bízta meg Portik Tamást, az Energol egykori vezetőjét, hogy ölesse meg Fenyő János médiavállalkozót.
Ezt megelőzően Portik is gyanúsított lett az ügyben, mivel a nyomozók szerint megbízást adott Jozef Rohácnak a gyilkosságra. A szlovák férfit Fenyő meggyilkolásáért 2017-ben jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a bíróság.
Gyárfás Tamás tagadja, hogy köze lett volna Fenyő megöléséhez, számos alkalommal elmondta, hogy a gyilkosságot megelőzően már rendezte vitás ügyleteit a sajtómágnással. A napilap úgy tudja, hogy Portik egyelőre nem tett vallomást az ügyben.
A rendőrség a közelmúltban hatalmas mennyiségű hanganyagot foglalt le. A Portik által rögzített felvételek arról tanúskodnak, hogy kettőjük közt visszatérő téma volt Fenyő János likvidálása - írja a jól értesült napilap. Portik folyamatosan ezzel az üggyel provokálta, lényegében zsarolta a sportvezetőt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja

Pusztító parazita terjed Európában: átszúrja a bőrt, és megtámadja a létfontosságú szerveket

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Kukázhatja a Google-t, nem lesz a barátja többé

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Se ital, se zene - radikális szabályokat követelnek az éttermekben

Ezen jól bestresszelhet: kivonták a forgalomból a magyarok kedvenc tablettáját
