Juhász Miklós tájékoztatást adott a dinnyekartell néven ismertté vált ügy résztvevőivel szemben indított versenyfelügyeleti eljárásról, amelyet megszüntettek, miután állásfoglalást kértek a vidékfejlesztési tárcától. Ennek alapján ugyanis a GVH arra a következtetésre jutott, hogy nem állapítható meg a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló szabályok megsértése.
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a GVH-nak a jogszabályt be kell tartatnia, nem pedig kifogásokkal illetnie.
Juhász Miklós szerint azért nem lehet hatékonyan fellépni a mezőgazdasági termékkörben kartellezők ellen, mert a jogszabály nemcsak a termelőket, hanem például a nagy kereskedelmi láncokat is védi. Gőgös Zoltán (MSZP), a bizottság alelnöke is célszerűnek tartaná a törvény megváltoztatását. A GVH elnöke hangsúlyozta: a versenyhivatal a termelők védelmével egyetért, de a termelőkön kívüli szereplőkével nem.
Font Sándor (Fidesz), a bizottság elnöke, valamint Pócs János (Fidesz) országgyűlési képviselő is arról beszélt, hogy a szocialista kormányok korábban a multinacionális cégek oldalán álltak. Budai Gyula leszögezte: a tavalyi jogszabály-módosítás a termelők védelmét szolgálta, és a GVH feladata a törvény betartatása. Képviselői kérdésre elhangzott: tavaly a termelők 8 forinttal kaptak többet a dinnye kilójáért, mint az előző évben.
A bizottság - 7 igen, 12 nem szavazattal - elutasította Szabó Rebeka (független) országgyűlési képviselő önálló képviselői indítványának tárgysorozatba-vételi és általános vitára való ajánlását. Az önálló indítvány a Nemzeti Földalapról (NFA) szóló törvénynek a késve elbírált pályázatokkal összefüggő jogbizonytalanságot felvető kérdéseket kívánta volna rendezni. A képviselő megfogalmazása szerint: "a visszaélésekre alkalmas kiskapuk bezárása" volt a cél.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Itt van Hadházy Ákos felmérése: ennyien szavaznának az új pártjára