A tárca tájékoztatása szerint a területek pályázati meghirdetése folytatódik, a vagyonkezelő és a tulajdonos további intézkedéseket tesz a kikötő forgalmának növelése és a betelepülés feltételeinek javítása érdekében.
Az NFM közlése szerint a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az államnak ne kelljen visszafizetnie az uniós támogatást.
A tárca szerint a Győr-Gönyű Kikötőben létrehozott, infrastruktúrával ellátott konténer- és gazdasági terminál hasznosítása a projekt működőképességének megítélése szempontjából csupán részfeladatnak tekinthető. Az Európai Unió több feltétel együttes teljesülését vizsgálja a visszafizetés esetleges mérlegelése során.
Kapcsolódó
A kikötő tényleges működését és üzemelését alátámasztó dokumentumokat 2012. szeptember 30-ig kell benyújtani az Európai Bizottságnak. Így egyebek mellett tájékoztatást kell adni a jobb kihasználtság érdekében tett intézkedésekről, a kikötő továbbfejlesztésének megkezdéséről és előrehaladásáról.
A Bizottság az elküldött anyagokat áttekinti, indokolt esetben kérdéseket tesz fel. Ezt követően mérlegeli, hogy a kikötő működtetését és fejlesztését szolgáló tagállami intézkedések elegendőek-e, vagy pénzügyi szankciók alkalmazására lehet szükség. Az esetleg visszafizetendő összeget a teljesítés mértékétől függően ezután határozhatják meg.
A kormányzat folyamatosan dolgozik a kikötő működési feltételeinek javításán. Hamarosan kiválasztják a kikötőt működtető társaságot, amelynek a terület hasznosítása, új betelepülők felkutatása lesz az elsődleges feladata.
Az NFM szerint a helyzet rendezését jelentősen megnehezíti, hogy a korábbi kormányok életképes üzleti terv nélkül, a lehetséges bérlői és megrendelői kör felkutatása, igényeik felmérése nélkül vágtak bele a beruházásba.
A gönyűi kikötő fejlesztését még 2005-ben pályázta meg az akkori kormányzat felkérésére az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. A fejlesztés európai uniós támogatása 6 milliárd forint, a magyar önrész csaknem 2 milliárd forint volt.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások