Az új szabályozás az utazók nagyobb biztonságát szolgálja - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke az MTI-nek. Változott a vagyoni biztosítékra vonatkozó szabályozás. Egyfelől a hazaszállítás és a kényszerű kint tartózkodás költségeinek - fizetésképtelenség esetén történő - fedezése egy új, kötelező, az utazó javára megkötendő biztosítás körébe került át.
A vagyoni biztosíték tehát mostantól csak a befizetett részvételi díjak visszatérítésére szolgál, a hazautaztatás és a kényszerű kint tartózkodás költségeinek fedezésére a kötelező biztosítás hivatott - ismertette. Nem változott, hogy az előlegként beszedhető díjak százalékos mértéke továbbra is 40 százalék lehet. (Így szórják a pénzt a magyarok a nyáron.)
A változások között kiemelte még, hogy jelentősen kibővült azoknak az információknak a köre, amelyeket az utazási szerződés megkötésekor az utazóval kötelezően közölni kell, és azoké, amelyeket a szerződésbe kell foglalni. Így az utasokat az utazási szerződés külön mellékletében kötelezően kell tájékoztatni arról, hogy utazási csomagot, vagy utazási szolgáltatásegyüttest vesznek-e igénybe.
Az utazási szerződés bármikor felmondható. Minden esetben kiköthető arányos bánatpénz az utas felmondása esetén. Ugyancsak lehetősége van az utazónak a szerződés másik személyre történő átruházására - mondta.
Kitért arra is, hogy nőtt az utazási irodák kártérítési felelősségének maximális mértéke. Eddig a jogszabály a teljes részvételi díj kétszereséig engedte korlátozni a kártérítési felelősség felső határát, ez most a teljes részvételi díj háromszorosára emelkedett. Ez a korlátozás nem terjedhet ki a személyi sérülésre, illetve a szándékosan vagy súlyos gondatlanságból okozott kárra - tette hozzá. A szerződésben meghatározott részvételi díj egyoldalú emelése, a korábban is ismert külső tényezők változása esetében továbbra is kiköthető, de ilyen kikötés esetében a részvételi díj csökkenését is érvényesíteni kell az utazó javára, ha a külső tényezők változása azt megalapozza.
További újdonság, hogy az utazó saját maga orvosolhatja az utazási szerződés hibás teljesítését, amennyiben az utazási iroda nem tesz megfelelő lépéseket. A keletkező költségek megtérítését az utazó az utazási irodától követelheti. Az utazási iroda köteles legfeljebb három éjszakára, lehetőleg az eredetivel azonos színvonalú szállást biztosítani az utazó számára, ha a hazautaztatás elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatt nem lehetséges - sorolta Molnár Judit.
A kép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Leállt az M3-as metró
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?