A Magyar Közlöny 2013/181. számában megjelent a 65/2013. (X. 31.) NFM rendelet, mely a már ismert 25/2013-as NFM-rendeletet módosítja, s mely a tehergépjárműveknek kijelölt díjköteles úthálózatot december 1-jétől az eddigieknél apróbb elemi díjköteles szakaszokra osztja - közölte a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE).
Az MKFE által is szorgalmazott módosítás főként azoknak hoz könnyebbséget, akik egy-egy hosszabb elemi útszakasz díját rendszeresen megfizetik, ám annak csak egy darabját használják, mert például települések között fekvő gyártelepre vagy logisztikai parkba van állandó fuvarjuk. Amint arról korábban beszámoltunk, volt arra példa, hogy egy 200 méteres szakasz használatáért 12 kilométeres díjat számítanak fel, mert adott esetben ilyen hosszú a tarifálás alapjául szolgáló elemi útdíjszakasz.
Az MKFE ugyanakkor a félreértések elkerülése végett megjegyzi, hogy a jogszabály-módosítás révén csupán némely elemi útszakaszokat "darabolják apróbbra", a díjköteles hazai úthálózat összességében nem lett hosszabb.
A díjköteles szakaszok további bontása főleg az ipari parkok környékén történik - mondta Kibédi-Varga Lajos, az e-útdíj szakmai projektszóvivője a Világgazdaságnak.
Mint ismeretes, a magyar utakon 2013. július 1. óta összesen 6513 kilométernyi úthálózaton kell használatarányos (elektronikus) díjat fizetniük a 3,5 t fölötti tehergépjárművekkel közlekedőknek. A rendszer indulásának pillanatában a fizetős hálózatot 2075 elemi díjköteles útszakasz alkotta. A 2013. december 1-jétől hatályos módosítás szerint ugyanez a díjköteles hálózat már 2243 részre tagolódik.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet