A közfoglalkoztatottak leépítése gyors ütemben halad és az elsődleges munkaerőpiac ezt egyelőre nem képes teljesen ellensúlyozni - mondta Horváth András, a Takarékbank elemzője. Véleménye szerint a foglalkoztatási ráta további jelentős, 4-5 százalékpontnyi javulására van lehetőség a versenyképesebb EU-s tagállamokkal összehasonlítva, ami 250-300 ezer új munkahelyet jelent ahhoz, hogy megvalósuljon a teljes foglalkoztatottság.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt emelte ki, hogy a munkanélküliségi ráta a harmadik negyedévben csupán 0,2 százalékponttal csökkent a tavaly azonos időszakihoz képest, ami azt jelzi, hogy a munkaerőpiac feszessége továbbra is historikus csúcsa közelében van. Az elmúlt pár hónap emelkedő munkanélküliségi rátájában szerepet játszhat az is, hogy egyre több ember tér vissza az aktív álláskereséshez, és számuk nagyobb mértékben emelkedik, mint a foglalkoztatottság.
Kapcsolódó
Fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az