Miközben a kormány fizetőssé tenné az M0-ás egyes szakaszait, valamint a vidéki nagyvárosokat elkerülő autópálya szakaszokat, addig a parlament a képviselői kedvezmények kiterjesztésre készül - hívja fel a figyelmet Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője.
Az országgyűlésről szóló törvény módosításban olyan kitételek is szerepelnek, mely az országgyűlési képviselőknek lehetővé tenné, hogy a hivataltól kapott benzinkártyájukkal fizethessék ki a matricát - olvasható a képviselő közleményben.
Mint azt korábban a Napi.hu is megírta: a jövőben lehetővé tennék, hogy az üzemanyagkártyával ne csak üzemanyagot, hanem autópálya-matricát, helyközi tömegközlekedési jegyet és bérletet, helyi bérletet, valamint parkolási bérletet is lehessen vásárolni. Az üzemanyagkártyával felhasználható összeg azonban nem változna.
A javaslatot azzal indokolta a törvényalkotási bizottság, hogy az összes képviselő "a legteljesebb körben, illetve az utazási szokásaihoz, szükségleteihez igazodva" használhassa az üzemanyagkártyáját.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak