A fiatalok többségének van munkája: a 19-29 éves korosztály 52 százaléka főállásból, 25 százaléka pedig mellékállásból származó jövedelemmel rendelkezik. 32 százalékuk azonban kap anyagi támogatást a családjától is - derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a fiatalok munkaerő-piaci helyzetét vizsgálta.
A fiatal aktív dolgozók mindössze 11 százaléka tartja bizonytalannak a pozícióját, kétharmaduk stabilnak érzi az állását. A válaszadók 53 százaléka szereti a munkáját, ugyanakkor mindössze 37 százalékuk véli úgy, hogy meg is becsülik a munkahelyén. Ráadásul az optimisták aránya 2017 harmadik negyedéve óta folyamatosan csökken.
A dolgozó fiatalok vegyesen látják a jövőbeli fizetésüket: a megkérdezettek több mint fele, 52 százaléka számít kisebb mértékű emelésre, ami rekord az ifjúsági index több mint ötéves történetében. Egy komolyabb emelést a fiatalok 22 százaléka tart elképzelhetőnek, így tehát összesen 74 százalékuk számol kisebb-nagyobb emeléssel. A KSH adatai szerint 2018 első hat hónapjában a nettó átlagfizetés 216 ezer forint volt, ami 11,9 százalékos növekedést jelent éves szinten.
Mire költenek a fiatalok?
A kutatásból az is kiderül, hogyan jönnek ki a fiatalok a büdzséjükből. A mindennapos kiadások közül a 19-29 évesek 55 százaléka könnyen ki tudja fizetni a szükséges élelmiszereket, mindössze 6 százalékuk mondta, hogy ez csak nagyon nehezen megy, sőt, néha nincs is rá elég pénze.
Jóval kevesebbeknek megy már könnyen a lakhatási költség, a szórakozásra és a ruházkodásra szánt összeg előteremtése: a fiatalok mindössze 28-30 százaléka érzi úgy, hogy ezekre könnyedén elő tudja teremteni a pénzt. Jelentős különbségek vannak a nemek között a szórakozásra szánt összegben is: a nők 31 százaléka mondta, hogy nem költ szórakozásra, míg a férfiaknak mindössze a 14 százaléka spórolja meg ezt a kiadást.
A műszaki cikkek vásárlása a legnehezebben fizethető költség a fiatalok beszámolója szerint. Az autó fenntartása, a közlekedési költségek és a gyerekkel kapcsolatos kiadások azok, amelyek a legtöbb fiatalt nem érintik: 61 és 72 százalékuk nem költ erre.
Fotó: Shutterstock
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják