Szerdán a csúcshőmérséklet szerdán 33, néhol esetleg 34 fok körül alakulhat, amely egyben szezonrekord, hisz eddig ilyen meleg idén még nem volt. A napi maximum-rekord vélhetően nem dől meg.
Napos és erősen felhős időszakokra egyaránt lehet számítani, több helyen fordulhat elő zápor, zivatar. Erős viharral, jégesővel, felhőszakadással kísért heves zivatarok is valószínűek. Éjjel is sok lesz az ország felett a felhő, északon, északkeleten lehet szakadozottabb, vékonyabb a felhőzet. Elsősorban délnyugaton, és az éjszaka első felében északkeleten alakulhat ki helyenként zápor, zivatar.
Csütörtökön - a meteorológiai nyár elsőn napján - az ország északkeleti harmadán többnyire napos idő lesz gomoly- és fátyolfelhőkkel, másutt gyakrabban zavarják felhők a napsütést. A Dunántúl délnyugati felén és a Dél-Alföldön elszórtan, másutt elvétve lehet zápor, zivatar. Az északnyugati szél napközben többfelé megerősödik, elsősorban ma zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 20 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 25 és 30 fok között várható.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak