A Magyarország támogatásával megvalósuló találkozón Közép-Európában és a Balkánon a területet érintő jelenleg hatályos szabályozást és intézkedéseket tekintik át, kiemelve a szarvasmarhákat veszélyeztető bőrcsomósodáskórt. Andriy Rozstalnyy, a FAO állattenyésztési és -egészségügyi szakértője a közlemény szerint elmondta, tavaly év végén jelent meg a betegség Görögországban, azóta már Bulgáriából és Macedóniából is jelentettek kitörést. Hozzátette, az eddigi hozzáállás nem hozott eredményt a vírus megállításában.
A bőrcsomósodáskór, az állat bőrén okozott látványos elváltozásokról ismerhető fel. Legyek és szúnyogok által terjed, aminek a nyári meleg időszak különösen kedvez. A gazdáknak a termeléskiesés, csökkenő tejhozam, sterilitás miatt jelentős anyagi kárral jár, de a vírus szövődményei az állat pusztulását is okozhatják - írták.
A szervezet szerint ha a helyzet nem javul, az egyelőre nem érintett, főleg szomszédos vagy kereskedelmi kapcsolatban lévő országokban is megjelenhet a betegség, például Romániában, Bosznia-Hercegovinában vagy Magyarországon. Becslések szerint már több mint 5 millió szarvasmarha van közvetlenül kitéve a fertőzésveszélynek - figyelmeztet a FAO.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek