Különös helyzet áll elő a magyar pénzügyi rendszerben azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerdai hatállyal a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztosnak nevezte ki a monetáris tanács tagját, Bártfai-Mager Andreát, ő pedig ugyancsak július 6-i hatállyal az Országgyűlés elnökének benyújtott nyilatkozatában lemondott az MNB legfőbb döntéshozó szervében betöltött pozíciójáról.
A jegybankról szóló törvény ugyanis kimondja, hogy az MT legalább öt, legfeljebb kilenc tagú, akik között vannak az úgynevezett "belsők" (az MNB elnöke és alelnökei), illetve a "külsők", akiket az Országgyűlés választ meg hat évre. A jogszabály egyben rögzíti, hogy a belső tagok száma nem érheti el a külsőkét - írja a hvg.hu.
Márpedig Bártfai-Mager Andrea kiválásával éppen ez a helyzet áll elő: az MT nyolctagú, köztük négy belső és négy külső - azaz az összetétel nem felel meg a törvényi előírásnak. Nem véletlen, hogy Matolcsy György jegybankelnök még szerdán levélben fordult az Országgyűlés elnökéhez, amelyben azt kérte, hogy a parlament soron kívül válasszon új tagot az MNB Monetáris Tanácsába.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot