A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint nagyon kicsi a különbség a három, parlamenti képviselettel rendelkező párt jelöltje között, így bármelyikük elnyerheti most vasárnap a választók bizalmát. Lánczi Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: akár egy-két százaléknyi különbség is elképzelhető lesz az első és a harmadik helyezett között.
"Ajka, a térség legnagyobb városa majdnem kétszer akkora, mint Tapolca és hagyományosan MSZP-s erősség, a most tartott októberi önkormányzati választáson is hozta az MSZP, pedig nem sok város volt ilyen. A Jobbik is erős Tapolcán. Lasztovicza Jenő fideszes képviselő halála után az a politikai struktúra, amit ő kiépített, összeomlott és megnyitotta a teret a Jobbik előtt. És van a kicsi Sümeg, ami fideszes erősségű az apró falakkal, de azok hagyományosan mindig alacsonyabb részvételt produkálnak" - fejtette ki Lánci Tamás.
Török Gábor politikai elemző nem egészen egy hónappal ezelőtt azt nyilatkozta az InfoRádiónak, hogy ebben a választókerületben a Jobbik és a baloldal is erősebb, mint az előző időközi választásnál Veszprémben.
"Van egy kialakult vélemény a politikai pártokról, a választás tétjéről. Ez lehet, hogy Veszprémben magasabbnak látszott, mint most Tapolcán. Mindenesetre ez most látszódni fog és ez alapján jön egy válasz" - fogalmazott Török Gábor.
Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt