Újabb iskolát építhet Irakban a magyar kormány - mondta Balog a Magyarországon ösztöndíjasként tanuló üldözött keresztény fiatalok évzáró ünnepségén.
Balog Zoltán a 67 ösztöndíjasnak azt mondta, meghívásuk Magyarországra három célt szolgált. Egyrészt, hogy versenyképes tudást és diplomát szerezzenek, másrészt, hogy találkozzanak európai keresztény közösségekkel, mivel Európáról egyre inkább az a kép alakul ki, hogy már nem keresztény földrész.
A miniszter felidézte: jordániai utazása során egy táborban a Szíriából menekült keresztények azt mondták neki, nem mernek hazamenni, és Amerikába, Kanadába vagy Ausztráliába költöznének, Európába azonban nem, mert ott is félniük kellene az iszlámtól.
Szerintük az európai menekülttáborokban a keresztény menekülteknek ugyanúgy félniük kell az iszlám többségtől, és úgy látják, hogy Európában nem védik meg a keresztényeket."Mi azt szeretnénk, ha Magyarországon mint keresztények érzenétek jól magatokat" - fogalmazott a tárcavezető.
Az ösztöndíjprogram harmadik célja, hogy a fiatalok hazavigyék Magyarország üzenetét, hogy "nem felejtettük el őket, szükségünk van rájuk", és arra, hogy őrizzék hitüket. (Szíriában épít kórházat Magyarország.)
Az ösztöndíjprogram keretében jövőre kétszáz fiatal tanulhat Magyarországon, a programra 2500-an jelentkeztek. Az ösztöndíjprogram célja, hogy a Közel-Keletről érkező fiatalok a Magyarországon megszerzett szaktudás birtokában hazatérve hozzájáruljanak közösségeik újjászerveződéséhez a fegyveres konfliktusok által sújtott régiókban.
Az ösztöndíjasok Egyiptomból, Irakból, Szíriából, Libanonból és Nigériából és Iraelből érkeztek, és a 2017-2018-as tanévben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem hallgatói voltak.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot