A többség 68 éves nyugdíjkorhatárt jósol, a 25 év alattiak átlagosan 72 évvel kalkulálnak. Azok, akik nyugdíj-előtakarékoskodnak, általában havonta 5-20 ezer forint közötti összeget szánnak nyugdíjcélú megtakarításra.
Amíg 2013-ban a válaszadók átlagosan fizetésük 63 százalékára taksálták a jövőbeli nyugdíjuk mértékét, idén ez az arány 55 százalékra csökkent, vagyis a lakosság érezhetően borúlátóbbá vált az időskori nyugellátással kapcsolatban. A válaszadók ötöde szerint a nyugdíj mértéke a 40 százalékot sem fogja elérni. A fiatalok jóval kevésbé számítanak már az állami gondoskodásra: a 35 évnél fiatalabb korosztály szerint ez az arány éppen hogy átlépi az 50 százalékos szintet.
A nyugdíjba vonulás idején érvényes nyugdíjkorhatárt a megkérdezettek átlagosan 68 évre teszik. Mivel a korhatár fokozatos növekedésére számít szinte mindenki, érthető módon a fiatalabbak (a 25-34 éves korosztályba tartozók) számolnak magasabb nyugdíjkorhatárral: átlagosan 72 évvel.
Noha a felmérés szerint a lakosság 85 százaléka azt gondolja, hogy jövőbeli nyugdíja nem lesz elég a megélhetésre, a megkérdezettek 37 százaléka jelenleg egyáltalán nem tud félretenni a nyugdíjas éveire. Azok, akik ilyen céllal félretesznek, általában havonta 5-20 ezer forint közötti összeget szánnak a nyugdíjcélú megtakarításokra.

A nyugdíjra való felkészülésben előkelő helyen szerepelnek a kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítások (nyugdíjbiztosítás, önkéntes nyugdíjpénztár, nyesz). A megkérdezettek 37 százaléka választott ilyen formájú megtakarítást, 27 százalék valamilyen más pénzbeli megtakarítást (bank, egyéb biztosítós) preferál, de más öngondoskodási formák (ingatlan, értékes vagyontárgy, stb.) is előfordulnak a választott lehetőségek között.
Bár a felmérés adatai szerint a nyugdíj-előtakarékossági formák viszonylag népszerűek, még mindig alultájékozottak az emberek - véli Bóna Katalin, az Union Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatója. A megkérdezetteknek csupán 20 százaléka tudta azt, hogy a nyugdíjbiztosításokba fizetett összegek után adójóváírás vehető igénybe.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Leállt az M3-as metró