Hat európai állam is szerepel az InterNations top 10-es listáján, ahol azt vizsgálták, melyik országban találják a legjobbnak a külföldről érkezett munkavállalók a munka és magánélet egyensúlyát. A felsorolásban több helyen is hosszabb az átlagos munkahét a magyar átlagnál, a dolgozók mégis kipihentebbnek és motiváltabbnak érzik magukat.
Göröcs Lili Melinda, a Profession.hu hr vezetője szerint az már szinte minden ágazatban megfigyelhető munkaerőhiány miatt magasabb stresszt kell megélniük a dolgozóknak a mindennapokban, ráadásul a céges emailek folyamatos követésével a munkaidő és a szabadidő közötti határt is felszámoljuk, így nem tudunk ténylegesen kikapcsolódni. Márpedig a legfontosabb tényező, hogy mennyi időre van szükségünk ahhoz, hogy el tudjunk szakadni a munkahelyi feladatokból és környezetből származó stressztől.
Minden korábbi felmérés azt bizonyítja, hogy az átlagos magyar munkavállalók sokkal kevésbé tudatosak abban, hogy időben hazamenjenek a munkahelyükről, illetve ne nézzék az emailjeiket munkaidőn kívül, vagy akár a szabadságukon. Ez jelentősen rontja munka és magánélet közötti egyensúly érzetét és gyengíti a motivációt. A vezetők nem feltétlenül várják el a folyamatos elérhetőséget, de öntudatlanul is azokat a munkavállalókat részesítik előnyben, akik ezt maguktól megteszik. Ha több munkatárs is rendszeresen dolgozik munkaidőn kívül, az hamar a céges kultúra részévé válik.
Magyarországon a legtöbb munkáltató még mindig nem kezeli aktívan a hr-problémákat és inkább az új dolgozók megszólítására koncentrál, mint a meglévők megtartására, pedig munkához nem kötődő, kikapcsolódást segítő juttatásokkal és a munkaidő betartásának ösztönzésével jelentősen növelhető a munkavállalók hosszabb távú motivációja - jegyzi meg a szakember.
A Profession.hu közleménye a fentiek mellett megjegyzi, hogy a fiatalok már nem az egyensúlyra törekednek, hanem az összhangra. Olyan munkahelyet keresnek, ahol otthon érezhetik magukat és barátok veszik körül őket. Nem esnek zavarba, ha egybeolvad a munka és magánélet, mert maga a munkavégzés is kellemes számukra. Ez részben azt is jelenti, hogy a hagyományos munkaidőben többet foglalkoznak magánéleti kérdésekkel, de azt is, hogy azon túl szívesen foglalkoznak a feladataikkal. Ha az összhang megvalósul, a munkavállalók elhivatottabbak és hatékonyabbak lesznek - hangzik a szakmai jótanács.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra
