A hazai közútfejlesztési projektlistát rögzítő kormányhatározatban jelenleg az M0 autóút Északi szektor, 11-10. számú főutak közötti szakasz előkészítése, tervezése szerepel. Ennek megfelelően az állami beruházó NIF Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. terveztetési és engedélyeztetési feladatokat végez. A projekt jogerős környezetvédelmi és építési engedélyei, engedélyezései tervdokumentációja már rendelkezésre áll - írja írásbeli válaszában Cseresnyés Péter az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a budapesti körgyűrű állapotával kapcsolatban, melyre a párbeszédes Szabó Tímea kérdezett rá.
A válaszból kiderül, hogy a régen tervezett fővárosi fejlesztést, mely az Óbudai összekötő szakaszt jelentené, már több éve tervezik és ígérik. A válaszból viszont az is kiderül, hogy hiába vannak meg a szükséges engedélyek, a megvalósítás még nem szerepel a hatályos határozatokban, amelyek az egyes projektek beemelésével egyidejűleg a kivitelezés várható végső időpontját is rögzítik. Vagyis még nem kezdődhet meg az építkezés, de az államtitkár szerint időről időre felülvizsgálják, hogy mikor indulhat a projekt kivitelezése.
A csonka körgyűrű egy másik szakasza viszont belátható időn belül elkészülhet: két év múlva kezdődhet meg a hiányzó nyugati szakaszának építése, miután az állami beruházó kiválasztotta az előkészítő tervezőt
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését