A friss adatok szerint 2017. január-novemberben a bruttó átlagkereset 294,2 ezer forint volt. Az év első tizenegy hónapjában a bruttó és a nettó keresetek azonos mértékben, 12,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással - közölte a KSH.
Kapcsolódó
Így 2017. novemberben:
- A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 323 000 forint volt.
- Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 214 800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 222 700 forintra becsülhető.
- A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
2017. január-novemberben:
- A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 294 200 forint volt.
- A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (556 100 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (183 400 forint).
- A költségvetési és a nonprofit szféra egyes szervezeteinél dolgozók közül mintegy 107 ezer fő - az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 8800, illetve 8500 forint.
- Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 195 700 forint volt. 2017-ben a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében emelkedett. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 203 600 forintra becsülhető.
- A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 308,7 ezer forint volt, amely 12,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,7 százalék volt.
- A bruttó és a nettó átlagkereset azonos mértékben, 12,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz hasonlítva.
- A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,4 százalékos növekedése mellett a reálkereset 10,2 százalékkal emelkedett.
- A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó keresetek a bruttó átlagkereseteknél kisebb mértékben, 12,7 százalékkal nőttek.
Fotó forrása: Startup Stock Photos/Pexels.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra