A vényfelíráson kívül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) további előnyeként lehetővé vált a leletek, beutalók pontos és gyors elektronikus továbbítása is, így a pácienseknek már nem kell elmenniük a rendelőkbe értük - írja az MTI az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) tájékoztatása alapján.
A veszélyhelyzet megszűnésével részben módosultak az eRecept alkalmazásával kapcsolatos szabályok. Megmarad az egyszerűsített receptkiváltás, a TAJ-szám megadásával tehát továbbra is ki lehet váltani a gyógyszereket, de szeptember 17. után az orvosok nem írhatnak majd fel gyógyszert a telefonon vagy emailben jelentkező pácienseknek.
A július elseje előtt kiállított eReceptek felírási igazolásai a vények lejáratának végéig továbbra is érvényesek maradnak. Az igazolást csak a beteg külön kérésére kell kiállítani, 14 év alattiak gyógyszerének rendelése esetén viszont minden esetben szükséges az igazolás. Ezeket idővel felválthatják azok az úgynevezett felírási igazolások, amelyeket már nem kötelező a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) formavényére nyomtatni, hanem egyszerű fehér, A4-es papíron is elfogadhatók lesznek. A patika a gyógyszer kiadása után már nem tarthatja meg a felírási igazolást, azt a gyógyszert kiváltó személynek vissza kell adni, hitelt érdemlő megjelöléssel arról, hogy a gyógyszerkiadás megtörtént.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt