Nyertes trafikosokat keres a Mol benzinkútjaira, hogy a koncesszióban elnyert jogukkal inkább a töltőállomásokon éljenek. A trafiknyertesekre - akik közül sokan fideszes politikusok családtagjai, barátai, illetve a helyi politikához közel állók - a Tescónak is "fáj a foga" - írta a portál. A brit multi is bérlőket keres nemzeti dohánybolt létesítésére, telefonon várják a jelentkezőket.
A trafiknyertesek több más multinacionális cég magyarországi leányánának fantáziáját is megmozgatták: a Lidlnél egyelőre nincs döntés arról, hogy beszállnak-e, különböző alternatívákat mérlegelnek jelenleg. Az Auchan is vizsgálódik, hogyan tudnának egymásra találni a trafiknyertesekkel, és a Shell is keresi az együttműködés lehetőségét.
Az ok egyértelműen az árusítóhelyek számának zsugorodása: a mostani 42 ezer helyett mindössze 5600 helyen lehet majd cigit venni júliustól, az évi 500 milliárdos üzletre - melyen már nem 3-4, hanem 10 százalékos lenne az árrés, így egy trafik évi 3-5 millió, de akár ennek tízszeresét is elérő tiszta profitot termelhet - sokan rárepülnének. Egyeseknek nem a dohányáruk eladásával kieső árbevétel fájna igazán, hanem az, hogy csökkenne a rendelkezésre álló áruk száma, ez pedig a hiper- illetve szupermarketek filozófiájával ellentétben áll. A benzinkutak ugyanakkor komolyan megérzik majd a dohányárusítási jogok elvonását.
A Lidl esetében felvetődik a saját márkás dohányáru kérdése, ugyanis cigarettából is van saját terméke a cégnek. Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország PR-vezetője elmondta, hogy mivel a trafiktörvény keretrendszerét már egy jó ideje ismerni lehetett, így július elsejével az áruházakban lévő termékek "kifutnak", vagyis nem rendeltek már Magyarországra többet ebből az áruból. A saját cigarettájukkal önmagukban emellett nem is tudnának és nem is akarnak versenyre kelni a nagyobb márkákkal. Arra a kérdésre, hogy a dohánytermékek eladása mekkora részt képvisel a teljes árbevételben, a Lidl PR-vezetője úgy válaszolt, hogy ez a kör a cég értékesítéséből nem hasít ki jelentős szeletet.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja