A Metróért Egyesület szerdán azt közölte Facebook-oldalán, hogy valamennyi forgalomban lévő Alstom metrókocsinál tapasztalták ezt a hibajelenséget. Az Alstom az MTI megkeresésére csütörtökön cáfolta, hogy valamennyi kocsi érintett lenne. Közlésük szerint négy kocsi egyes kerekein figyeltek meg keréklaposodást, ennek okát a BKV-val közösen vizsgálják. Hozzátették, hogy egyedi hibáról van szó, amely az utasok biztonságát nem veszélyezteti.
A Metropolis szerelvények eddig összesen 1,2 millió kilométert tettek meg, minden szerelvény átlagosan 53 ezer kilométert futott az alagútban, a kerekek úgynevezett simítóesztergálása 90 ezer kilométerenként esedékes. A négy érintett kocsin ezt az Alstom előbbre hozta, és térítés nélkül javítja.
Gulyás Attila, a BKV metrós szakszervezetének vezetője az MTI-nek szintén cáfolta, hogy az összes szerelvény érintett lenne. Mint mondta, információi szerint pár kocsin figyeltek csak meg laposodást, illetve volt olyan is, amelyen ehhez a hibajelenséghez hasonló hangok voltak, de később kiderült, hogy azt más okozza.
Elmondása szerint a kerekek laposodása akkor fordul elő, ha azokat állóra fékezés közben megcsúsznak, a hiba nem futásteljesítményhez, vagy korhoz kötött. Az Alstom szerelvényein blokkolásgátló (ABS) is működik, amely gátolja a kerekek csúszását, de a sínkoronán lévő szennyeződés még okozhat olyan blokkolást, amitől nem gördülnek, hanem csúsznak a kerekek.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok