Bejegyzésük szerint a szakember vasárnap hajnalban hunyt el 86 éves korában.
Mint írták, Ritoók Magda hosszú időn keresztül volt az ELTE Pszichológiai Intézetében a Tanácsadás Pszichológiája Tanszék vezetője, a Felsőoktatási Tanácsadás Egyesület létrehozója. Az egyetemen ő indította el a tanácsadó szakpszichológus szakirányú továbbképzést és az életvezetési tanácsadást is - idézi az MTI.
Ritoók Magda 1936. február 12-én született Budapesten. 1958-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar pszichológia-pedagógia-magyar szakán, majd gyakorló pszichológusként kezdett dolgozni, továbbá 1974-ig a Munkaügyi Minisztériumban pályaválasztási tanácsadással foglalkozott. 1974 és 1980 között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Pedagógiai Kutatócsoportban a köznevelési rendszer tervezésén dolgozott.
Tagja volt az MTA Pszichológiai Bizottságának és a Magyar Akkreditációs Bizottságnak. A Magyar Pszichológiai Társaság, valamint a Felsőoktatási Tanácsadó Egyesület elnöki posztját is betöltötte.
Több művet is írt többek között a pályaválasztás, a nevelés, a tanácsadás pszichológiájának témájában.
2008-ban Apáczai-Csere János-díjjal ismerték el munkásságát.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz