A miniszterelnök, a Fidesz elnöke ezt pénteken mondta az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arra a kérdésre, hogy a jelölt személyéről szóló döntés meglepetés lesz-e azokhoz a nevekhez képest, amelyek napok óta forognak a sajtóban. "Ha egy fogadóirodán kellene most téteket megtennem, azt mondanám, semmilyen meglepetés sem lesz" - válaszolta Orbán Viktor.
Mint ismert a államfői posztra esélyesek között emlegették Kövér László parlamenti elnököt - aki viszont nem vállalná a felkérését. Nem úgy a brüsszeli képviselőként tevékenykedő Áder János aki a másik esélyes jelölt.
A kormányfő közölte, pénteken elnökségi ülést tart a Fidesz az államfőjelöléssel összefüggésben, hétfőn pedig tanácskozik a kormánypárti frakciószövetség is. A korábbi bejelentések szerint utóbbi ülésen tesz majd előterjesztést Orbán Viktor az új köztársasági elnök személyére.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az