A hétfő éjfélig szóló veszélyjelzés szerint a másodfokú riasztás akár a fővárost, valamint Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom és Tolna megyét érintheti.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: az esti óráktól főként az ország középső és északi részén, majd később a keleti országrészben is várhatók zivatarok. Az éjszaka második felére várhatóan újabb szünet következik, majd reggel északnyugat felől ismét lehet elszórtan zivatarokra számítani. A zivatarokat általában erős széllökések, valamint jégeső és lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék kísérheti.
Kapcsolódó
Heves zivatarban akár 90-100 kilométer/óránál erősebb széllökés is lehet. Felhőszakadás során akár 40-50 milliméternyi eső is eshet rövid időn belül (terepviszonyoktól függően akár villámárvizet is okozva). Heves szélrohamok ma elsősorban a dunántúli és középső országrészben kialakuló zivatarokat kísérheti.
A hőség miatt Csongrád és Békés megyére keddre is a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adták ki. A másodfokú és elsőfokú figyelmeztetést kevesebb megyére, de még mindig az ország jelentős részére adták ki. Emellett kedden szintén több megyében heves zivatarok, felhőszakadás miatt is figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.
Az előrejelzés szerint kedden a legalacsonyabb hőmérséklet 18-24 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet 28-36 fok között valószínű (északnyugaton lesz hűvösebb) - írta az MTI.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek