A GVH megállapította, hogy a GE Hungary Kft. és a Silver Wood - IT Kft. jogsértést követett el a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak radiológiai IT termékeinek beszerzésekor azzal, hogy a két társaság 2015 májusában megállapodott a nyertes vállalkozás személyében, és ezért egyeztették ajánlati áraikat is. Az eljárás alatt azonban mindkét vállalkozás együttműködött a hatósággal, ezért a GVH több mint tízmillió forinttal csökkentette a kiszabott bírságot.
A jelentős összegű bírságelengedés egyrészt annak köszönhető, hogy a GE Hungary Kft. engedékenységi kérelmet terjesztett elő, elismerve a jogsértést és becsatolva az azt alátámasztó bizonyítékokat. Másrészt a Silver Wood - IT Kft. egyezségi eljárás keretében ismerte el a GVH által megállapított tényállást és mondott le jogorvoslati jogáról, ezért a GVH 30 százalékkal csökkentette a vele szemben kiszabott bírságot. További 5 százalékos mérséklést eredményezett, hogy a vállalkozás utólagos megfelelési programot (compliance) dolgozott ki, és vállalta, hogy részletesen igazolja annak végrehajtását.
A vállalkozások együttműködő magatartására figyelemmel a GVH mellőzte a bírság kiszabását a GE Hungary Kft.-vel szemben - az engedékenységi politika törvényi szabályozására figyelemmel -, míg a Silver Wood - IT Kft. esetében a fentieknek megfelelően több mint harmadával, 2,6 millió forintra csökkentette a kiszabott bírságot. Így a GVH összességében több mint tízmillió forintos bírságcsökkentést alkalmazott a vállalkozások együttműködésére tekintettel.
(Ezt olvasta már? A magyarok csaknem fele beteg)
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban