Emlékeztetett arra, hogy a kabinet belátható időn belül megkétszerezné, 6 millióra emelné a sertésállomány létszámát, ennek első lépéseként az élő és félsertés általános forgalmi adóját tavaly év elejétől 5 százalékra csökkentették. Menczel Lászlóné szerint az ágazat növekedési lehetőségét a kormányzati intézkedések, illetve továbbra is a nemzeti támogatások segítik. A Kiváló Magyar Sertéshús védjegy pedig a magyar sertéshús fogyasztását ösztönzi kül- és belföldön egyaránt.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz