A lap szombati számában Barcza György ugyanakkor pozitív fejleménynek ítélte, hogy piaci elemzők kedvezőbb adatra számítanak. A csökkenés mértéke több tényezőtől függ, elsősorban a gazdasági növekedéstől, valamint a forint árfolyamától.
Nyáron 30 százalék alá csökkent az államadósság devizaaránya, év végéig pedig 26 százalékos szintre mérséklődhet.
Az adósságráta 60 százalékos szintjének elérése, amely az euró bevezetésének egyik feltétele, a vezérigazgató szerint 2020 körül érhető el, tartósan 3 százalék alatti költségvetési hiány és folyamatos gazdasági növekedés mellett.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz