A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény módosításával 2012. január 1-jétől négy nemzetbiztonsági szolgálat működik majd: az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat.
A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat amellett, hogy ellátja majd a jelenleg működő két katonai titkosszolgálat feladatait, információkat gyűjt például a honvédelmi érdeket veszélyeztető kibertevékenységről és szervezetekről is.
A törvénymódosítás indoklása szerint a változtatás célja a két szervezet feladatainak gazdaságosabb és hatékonyabb ellátása.
Hende Csaba honvédelmi miniszter a két testület integrációjának katonai feladataival Kovács József altábornagyot, az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokát bízta meg.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni