A társtettesként elkövetett emberölés miatt 9 évre, illetve 7 év 6 hónapra enyhítette az első fokon 12, illetve 10 év fegyházra ítélt idősebb Burka Ferenc és fia, ifjabb Burka Ferenc büntetését a Debreceni Ítélőtábla 2018-ban a másodfokú perújítási eljárásban.
A perújítás előtti első- és másodfokú eljárásban az emberölési ügyben bizonyítottság hiányában mentették fel a vádlottakat.
A korábbi felmentő ítélet után - az előzetes letartóztatás miatt - 2007-ben idősebb Burka Ferenc 20 millió, ifjabb Burka Ferenc 25 millió forint kártalanítást kapott. 1999 és 2005 között idősebb Burka Ferenc 2127 napot, ifj. Burka Ferenc 2138 napot töltött előzetesben.
A bűncselekmény 1999 márciusában történt Újszentmargitán. A sértettre álmából felriasztva támadtak rá, és betonvassal olyan brutálisan bántalmazták, hogy életét vesztette. A helyszínről egy antennát vittek el.
A perújításra azért kerülhetett sor, mert két tanú terhelő vallomása miatt perújítási nyomozás indult, amelynek során új tárgyi bizonyíték került elő, illetve titkos adatszerzés útján új információ jutott a nyomozóhatóság birtokába.
A kártalanítás visszatérítésére kezdeményezett polgári eljárás a két elítélt esetében elkülönült. Ezúttal a Debreceni Járásbíróságon idős Burka ügyét tárgyalják, és hirdetnek határozatot februárban.
A felperes magyar állam keresetében kártalanítás visszafizetése jogcímen húszmillió forint és annak 2018. szeptember 14. napjától járó Ptk. szerinti késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest - jelezte a szóvivő.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró