Az Újratervezés csoport azzal a céllal jött létre, hogy a Magyar Orvosi Kamarát egy olyan szervezetté tegye, mely aktív szerepet vállal a magyar egészségügy felemelésében, és ehhez tisztességes élet- és munkafeltételeket vív ki az egészségügy dolgozói számára - olvasható a csoport most indult honlapján. A program a MOK tagjainak szól, szem előtt tartva, hogy az orvosok az egészséges társadalom védelmezői, így az orvosok érdekérvényesítése egyben a betegek jobb gyógyulásának ügyét is szolgálja.
Az orvostársadalomnak saját kezébe kell vennie a sorsát, élnie kell önigazgatási, önkormányzati lehetőségeivel. Ehhez egy erős, megújult, és bővített jogosultságokkal rendelkező kamarára van szükség. Lénárd Rita belgyógyász főorvos, az Újratervezés egyik alapítója a portálnak úgy fogalmazott, nem céljuk a palotaforradalom, nem szeretnék lecserélni a kamarai tagokat, azokat keresik, akik megreformálnák a szervezetet.
Programjuk elsőként megjelölt célja öt éven belül elérni a bruttó 1,5 millió forintos szakorvosi illetményt, a rezidensek bérét pedig a szakorvosi bérhez kötnék, annak 70 százalékáig.
Konkrét intézkedéseket javasolnak a következő 5 évre a hálapénz megszüntetése érdekében, a biztonságos betegellátás érdekében szorgalmazzák a szakmai minimumfeltételek felülvizsgálatát. Fontosnak tartják, hogy az intézmények minőségi mutatóinak nyilvánosságra hozatalát, s a lakosság számára elérhető online értékelési felületet létrehozását is.
Az Újratervezés megreformálná a MOK működését, átlátható és nyilvánossá tenné a gazdálkodást. Küzdenek a közfinanszírozott ellátást végző egészségügy vállalkozások iparűzési adó mentességéért. Mint írják, kiharcolják, hogy a nyugdíjas korú orvosok közfoglalkoztatása korlátozás és külön engedély nélkül legyen lehetséges a nyugdíj folyósítása mellett is.
Az Újratervezés csoport részletes programja itt olvasható.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért