A kormány honlapján megjelent tervezet szakít azzal a jelenlegi gyakorlattal, hogy minden kártyakibocsátó másképpen azonosítja a felhasználót (a kártya tulajdonosát). A tervezet szerint minden kártya felhasználóját a személyi igazolványon szereplő névvel, fényképpel és aláírással azonosítanak.
Az új rendszer háromszereplős: a kártya kibocsátójától elkülönül a kártya működtetője, illetve a harmadik szereplő az elfogadó. A tervezet részletesen tartalmazza azokat a műszaki jellegű követelményeket, amelyeket a kártya memóriájának tudnia kell, illetve amelyek a működtetőre és az elfogadóra vonatkoznak.
A nek keretében kiadott kártyák egyszerre több funkcióval is felruházhatóak. Például nem kell külön kártya a diákigazolvány mellé a könyvtár látogatásához, vagy például a kedvezményes uszodabérlethez. Viszont igény szerint az egyes szolgáltatások működhetnek külön kártyán is. A kártya elektronikusan is igényelhető, ennek a biztosítása azonban nem kötelessége a kártyakibocsátónak.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz