Az aratást megelőzően a liszt átlag ára 72-74 forint volt kilogrammonként. A sütőipari vállalkozásoknak a szükséges teendőiket gondosan mérlegelniük kell - hangsúlyozza a szövetség. Figyelemmel arra, hogy a sütőipari vállalkozások különböző piaci körülmények között gazdálkodnak, ezért augusztus és szeptember hónapban eltérő mértékű (konkrétan nem pontosított), de jelentős mértékű átadási áremelkedést prognosztizálnak - áll a közleményben.
A szakmai szervezet hozzáteszi: a búza felvásárlási ára - a bel- és a külföldi termés jelentős csökkenése miatt - magas értékről indult. Így a malmok augusztus végére szeptember elejére további liszt áremelést jeleztek. A liszt ára emiatt szeptemberre elérheti a kilogrammonkénti akár a 100 forint körüli árat is.
A gyártási költségnövekedés mellett - az üzemanyag áremelkedés miatt - a szállítási költségek emelkedése is tovább sújtja az amúgy is a nehéz helyzetben lévő sütőipari vállalkozásokat - jegyzi meg a közlemény.
A Magyar Pékszövetség emlékeztet: az elemzések szerint a tartalékokkal nem rendelkező sütőipari vállalkozások kénytelenek az emelkedő költségeket átadási áraikban érvényesíteni, különben ugyanis a gazdálkodásukat ellehetetlenítő veszteségeket kell elszenvedniük. Ez pedig a sütőiparban foglalkoztatott munkavállalók létbiztonságát is veszélyezteti - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?