A lap összeállításában szereplő lakossági bankoknál (OTP, Raiffeisen, MKB, Budapest Bank, CIB, K&H) emelkedik januártól az átutalási megbízások, a készpénzfelvétel díja (az UniCreditnél még nem született meg az erre vonatkozó döntés a lap információi szerint), míg a bankkártyás fizetés a Raiffeisennél és a BB-nél is pénzbe kerül majd - igaz, legtöbb pénzintézetnél továbbra is díjmentes lesz.
Mindez azt is jelenti, hogy bár Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint a bankok a verseny miatt nem, vagy legfeljebb részben tudják majd továbbhárítani ügyfeleikre abtranzakciós illetéket, pénzintézetek láthatóan nem így gondolják.
Matolcsy októberben jelentette be, hogy a tranazkciós illeték a készpénzes tranzakciók, például pénztári kifizetések vagy az ATM-használat után az eredetileg tervezett egy helyett három ezrelék, az átutalásoknál pedig egy helyett két ezrelék lesz. A bankok most közzétett kondíciós listáiban vegyesen szerepel a jelenleg hatályos jogszabály szerinti egy ezrelékes, illetve a miniszter által bejelentett magasabb díj - derül ki a Népszabadság összeállításából.
A pénzintézeteknek a hatályba lépés előtt hatvan nappal kell közzétenniük kondíciós listájukat. Az az ügyfél, aki nem ért egyet az új feltételekkel, hatálybalépésükig jelezheti bankjának és megszüntetheti számláját. Ezután a pénzügyi felügyelethez, vagy a mellette működő Pénzügyi Békéltető Testülethez lehet fordulni, ám a Népszabadság megjegyzi: ennek sok értelme nincs, hiszen a jogszabály lehetővé teszi a tranzakciós illeték áthárítását.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?