A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Konkrét részleteket még nem közölt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a devizahitel-szerződések felülvizsgálatának lehetőségéről, de a téma kedd esti felvetése már komoly hullámokat vetett tegnap a bankpapírok piacán. Szakértők arra számítanak, hogy a választások előtt egy a végtörlesztéshez hasonló program bejelentésére készül a kabinet, ami valószínűleg nem fogja érintetlenül hagyni a hazai bankrendszer jövedelmezőségét. Az ijedelem hatására tegnap nagy esést produkált az OTP, amely az egyik legnagyobb vesztese lehet egy ilyen intézkedésnek.

Ami a jogi érvelést illeti, Navracsics arra utalt, hogy abban az esetben kerülhet sor szerződésmódosításra, ha a szerződéskötéskor fennállt körülmények alapvetően megváltoztak. Az elmúlt két év rossz tapasztalatai miatt reagált tegnap ilyen idegesen a piac − mondta Réczey Zoltán, a Buda-Cash részvényelemzője. Véleménye szerint ebben a formában nehezen árazható a hír, ezért különböző forgatókönyvek és azok számszaki hatásai kezdtek körözni a befektetők körében, mindez pedig csak táplálta a zsigeri félelmet. Annyiban indokolt volt az esés, hogy bármi is történjen, joggal felételezhető, hogy komoly lehet a hatása a bankok eredményére. Réczey szerint a miniszter egyértelműen kötelező árfolyamrögzítésre utalt a szerződésmódosítás indoklásában, amit ha visszamenőlegessé tennének, az nagyon komoly, a végtörlesztést is jóval meghaladó veszteséget jelentene a bankoknak.
Lehetett rá számítani, hogy a választások közeledtével előveszi még a bankszektort a kormány − mondta az elemző, aki szerint éppen e kockázat miatt nem volt reális, hogy az utóbbi hetekben 5000 forint fölé futott az OTP árfolyama. Az OTP-vel párhuzamosan tegnap a forint is esett, ami a Buda-Cash szerint szintén Navracsics bejelentésének volt "köszönhető", hiszen a nemzetközi környezet egyáltalán nem indokolta. A folytatás Réczey szerint a részleteken múlik.
Az Equilor Befektetési Zrt. számítása szerint ha például a horvátországihoz hasonló döntés születne, vagyis a hiteleket eredeti, a felvételükkor aktuális árfolyam mellett kellene visszatörleszteni, akkor ez Magyarországon azt eredményezné, hogy a svájcifrank-hiteleket jellemzően 145−165 forintos, míg az euróalapú hiteleket 230−260-as árfolyamon kellene törleszteni. Az Equilor számításai szerint egy ilyen lehetőség sok száz milliárd forint veszteséget okozna a bankoknak, csak az OTP-nek például körülbelül 250 milliárd forint lenne az összvesztesége (részvényenként 900 forint). Bár ez az OTP jelenlegi kiváló tőkehelyzete miatt nem okozna finanszírozási problémákat, a többi bank esetében súlyos gondokkal járna egy ilyen lépés − hívta fel a figyelmet az Equilor.
Nomura: Burkolt államcsőd lenne a devizahitelesek további mentése
A Nomura londoni elemzője szerint a magyar kormány nem folyamodik majd drasztikus eszközökhöz, de kikényszeríti, hogy a bankok önként strukturálják át devizahiteleiket. Az utóbbi években a szakemberek többsége nem vette komolyan az esetleges magyar államcsőddel való riogatást, hiszen ezt a piacnak csak egy szűk rétege terjesztette. A kormány azonban szerinte most ugyanezt csinálja kerülő úton: nem direktben írja le az államadósságot, hanem különadókkal kényszeríti a bankokat a kisvállalati és magánadósságok átstrukturálására.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ezt tennék a lengyelek, ha kitörne a háború

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

BL-t nyerne Magyarországnak a BioTechUSA: „Mi nem összeszerelő üzem vagyunk”

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Nem bájcsevej volt: Erdogan telefonált Trumpnak

Németország beáll a sor elejére, és magával húzza európai partnereit is
